A hajdani bérlakás-privatizáció során rendkívül kedvezményes áron értékesítettek olyan ingatlanokat, amelyek felújítási költségét levonták a vételárból, de a szükséges munkálatokat sem akkor, sem azóta nem végezték el a társasházak többségén.
Most, amikor az energiaárak az egekbe emelkednek, létszükséglet lenne ezen ingatlanok energetikai felújítása, hogy a gáz és az elektromos fogyasztás számlái a fizethető kategória keretein belül maradhassanak. Ám erre jelenleg nem sok az esély.
A vg.hu kérdésére Gyárfás Róbert, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) új elnöke elmondta, mintegy 600 milliárd forintos, állami részvételű, részben lakossági önerős támogatási programra lenne szükség ahhoz, hogy a reménytelen helyzetű társasházak is esélyt kapjanak a rezsicsökkentésre.
Ugyanis a szakember szerint ennek híján a nemzeti lakásvagyon gyorsan és erősen leértékelődik. A társasházi otthonok kizárása az energetikai felújítások megvalósításából súlyos problémák és feszültségek forrása lehet. A lépcsőház világítása, a lift, a levegőkeringető motorok és a központi kazán mind közösen fizetett energiát fogyaszt, ráadásul az egy fogyasztási helyre számlázott díjak az átlagos mennyiség túllépése esetén piaci árszabásúvá alakulnak.
Sok lakásban cseréltek az elmúlt két-három évtizedben nyílászárókat, de ennyitől még nem lett megoldva az energiahatékonyság problémája. A társasházi energiagazdálkodás tehát nagyon is zsebre megy, az első emelt számlák kézhezvétele után fognak az érintett lakóközösségek pánikszerű beruházástervezésbe kezdeni.
Magas hitelkamatok, kiszámíthatatlan árú építőanyagok, nyugat-európai szintű munkadíjak, a kivitelező szakemberek hiánya, korlátozott, illetve nagyon eltérő nagyságú tulajdonosi források, az állami és önkormányzati támogatások hiánya közepette kellene gyorsan és hatékonyan nekilátni a társasházak energetikai felújításának – írta meg a portál.
Az 1,2 millió társasházi háztartás közös problémája az osztatlan közös területek felújítása, a villany- és vízvezetékek, a csatorna, a padlás, a födém és a fűtési rendszer korszerűsítése. A megemelkedő közös költségek ellen egyedül a ház energiaszükségletének csökkentése lehet a gyors megoldás. Ráadásul a sok tízmillió forint költségigényű felújítások megtérülési ideje hosszú, akár 20 év is lehet, és erre sok lakástulajdonosnak nincs meg a tőkéje.
Hogy mi lenne a megoldás? Gyárfás Róbert, a TTOE elnöke szerint az állam részéről 200 milliárd forint befektetés és egy kapcsolódó állami garancialap, 200 milliárd forint lakossági önerővel párosítva a kereskedelmi bankok számára is hitelezhető lenne a társasházak felújítási programja. Ám nagy kérdés, hogy a jelenlegi, egyre növekvő inflációs időszakban az állam áldoz-e ennyit minderre.